Kedves Támogatónk! Azért kapta ezt a levelet, mert feliratkozott az Afrika Másként Alapítvány hírlevélre. Jó olvasást kívánunk!
2018/3

Bizonyítványok és jutalomosztás Bamakóban; Programértékelés
 
 Bamakói programunk idén 4 éves lett. A négy év alatt több támogatottunk befejezte az általános iskolát, közülük heten tovább tanultak, a többiek nem. A tovább nem tanulók is benne vannak azonban Mali lakosságának abban a 27%-ban, amely egyáltalán befejezi a 9. osztályos általános iskolát! 
 
Amikor 2014-ben elkezdtük a programot még nem voltak kialakult, kiforrott ötleteink. Csak segíteni szerettünk volna hátrányos helyzetű, tehetséges gyerekeknek abban, hogy iskolába tudjanak járni. A 4 év tapasztalata részben örömteli és részben egy kis szomorúságra is okot ad. Mik ennek az okai: az öröm oka az, hogy nő azon gyerekek száma, akik középiskolában tanulhatnak tovább. A 2017-ben kiválasztott gyermekek immár valóban a tehetség és szorgalom alapján, előre meghatározott kritériumok alapján kerültek kiválasztásra. A szomorúság oka pedig az, hogy az először, 2014-ben kiválasztott gyerekek közül sajnos többen nem éltek/élnek a lehetőséggel és nem tanulnak olyan jól. Van, aki lusta, van aki inkább szeret tévét nézni, vagy inkább focizni az utcán. Tudomásul kell azonban venni azt is, hogy a lányok a kor előrehaladtával egyre több részt vesznek ki a háztartási munkából, a család fenntartásából. Így a tanulásra szánt idejük egy olyan családban, ahol nem értik meg a szülők a tanulás fontosságát és a támogatók által biztosított óriási lehetőséget, sajnos a gyerekek nem jól tanulnak. 2017-2018-ban már 2 olyan gyermektől is búcsút kellett vennünk, akik teljesítménye kritikán aluli volt, és a többszörös figyelmeztetés ellenére is megbuktak. Róluk tudjuk, hogy ők csak lusták voltak…
 
A tankönyv program a gyerekek többsége esetében látványos javulást hozott az eredményekben. A 75 gyerekből már csak 33 nem éri el az előírt 6 illetve 12-es átlagot. Nagyon kevesen vannak csak, akik a közelében sem járnak ennek az átlagnak. Ők nagyrészt a 2014-es gyerekek, főleg lányok a 7-9. osztályból. Ők ismét figyelmeztetésben részesülnek illetve megpróbáljuk kideríteni a rossz eredmények okát, hátterét. Mivel támogatóik ragaszkodnak a gyerekekhez úgy döntöttünk, hogy amennyiben a támogató egyetért és  továbbra is támogatni kívánja őket, akkor folytatjuk a tandíjfizetésüket annak érdekében, hogy be tudják befejezni az általános iskolát.

Nagy örömmel láttuk a bizonyítványok feldolgozása után, hogy a 75 támogatott 2/3-a az osztálylétszám első 50%-ban van, és 16 diák pedig az osztály 1-6. legjobb tanulója! Őket külön pénzjutalomban részesítettük, egyhavi tandíj összegét fizettük ki nekik. Úgy tűnik, ezzel megtaláltuk a legfőbb ösztönző erőt, mert óriási visszhangja lett a jutalomosztásnak mind a szülők, mind pedig a gyerekek körében. Kíváncsian várjuk a következő bizonyítványokat és reméljük, hogy még több jutalmat tudunk majd kiosztani. A jutalmazott diákjaink a következők voltak (programba kerülés időpontja, helyezés):  Hawa Diarra (2014; 6.), Sanata Kanakomo (2014; 2), Yaranka Koumare (2017; 4), Mariam Toure (2017; 2), Yaman Diallo (2017., 4.),  Fatoumata Sangare (2017, 2.), Django Sissoko (2017, 1.), Sanata Traore (2017, 3.), Bekaya Konate (2017., 2.), Lassin Ballo (2017, 4), Djigui Berke Traore (2017, 5.,), Mariam Sangare (2017., 3.) és Astan kouma (2017., 2).
 























 
Új támogatottak a Művészet az Életért Programban (Szenegál)

Úgy tűnik, hogy a kezdeti stagnálás után végre ez a programunk is szárnyra kap! Jim de Jager és Szabó György - köszönhetően Szilasi Ildikó és az Utazz Afrikába Utazási Iroda lelkes csapata szervező munkájának -, dakari látogatásukkor felkeresték otthonaikban a már meglévő 9 gyermekünket, és felvettek újabb 8, Abdul Camara Magyarországon élő szenegáli táncművész által kiválasztott művészpalántát az alapítvány programjába, akik adatlapjai már felkerültek honlapunkra. Így szenegáli programunk támogatottjainak száma 17 főre emelkedett! Az Afrika EXPO alatt jó pár gyermek számára találtunk támogatót is.


 
Fontos tudni, hogy bár a szenegáli gyerekek támogatási összege 6.000 Ft, azonban többen is támogathatnak egy gyermeket, így megosztva a költséget!

ISMERD MEG AFRIKÁT!
 
Elkezdődött az „Ismerd meg Afrikát” programunk is. Morris Andrea több iskolában és tanulókörben tartott vetített képes, interaktív, nagy sikerű előadást a gyerekek számára a bamakói iskoláról és az ott tanuló gyerekek életéről. Látható volt a gyerekek megdöbbenése a képek és a körülmények bemutatását követően és érdeklődő kérdéseikkel igyekeztek minél többet megtudni szerencsétlenebb körülmények közé született kortársaik életéről. Megható volt látni a segíteni akarás szándékát, megnyilvánulását az előadásokat követően!
 
AFRIKA EXPO 2018

 Köszönjük, hogy idén olyan sokan eljöttetek megnézni minket az Afrika Expón és 
  • meghallgatták az előadásainkat a Budapest-Bamako rallyról, a dakari családlátogatásról, a bamakói programunkról, és csak úgy általában Afrikáról 
  • jelképes vásárlással küldtek könyvet Maliba,
  • hozzájárultak könyvtár- és számítógépterem építési terveinkhez,
  • a FUTÓ EXPO keretében szervezett gyűjtés során hoztak futópólót a Bamako-Budapest Maratonkára, melyet következő látogatásunk alkalmával rendezünk majd meg! 400 póló és 60 pár cipő gyűlt össze 2 nap alatt, melyet a befutók között osztunk majd szét. Köszönjük!

Az EXPO alatt az összes bamakós kisdiákunk és több szenegáli művészpalántánk is támogatóra talált! 

Külön köszönetet jár az „Ez Nekem Jó” allergénmentes cukrászatnak, amely afrikai alapanyagokból készült pudingjaival, sütijeivel, roibos teával és etióp kávéval vendégelte meg adományozóinkat!


 
Köszönjük Láng Júlia írónőnek, hogy elfogadta meghívásunkat az EXPO-ra, és hogy engedélyezte számunkra a „Nők a kútnál” című, nyugat-afrikai írónők munkáit ismertető munkájának kiadását. A kiadvány, mely bevétele a bamakói könyvtár létrehozását támogatja alapítványunknál utánvéttel megrendelhető, 1.500 Ft-os adomány ellenében.


 
Külön köszönet önkénteseinknek, akik lankadatlan lelkesedéssel ismertették programjainkat, találtak támogatót a gyerekeinknek, és gyűjtötték a pólókat és cipőket a FUTÓ EXPO-n! A legfiatalabb önkéntesünk 13, a legidősebb pedig 81 éves volt!

Ismerd meg Malit!

Ismerd meg Malit sorozatunkban zárjuk a dogonokról szóló részt az alábbi, 2. résszel. Az első rész a 2018/2-es Hírlevélben olvasható.

Dogon Eredetmítosz
 
A dogonok mítoszai, tudása - írásbeliség híján - szájhagyomány alapján öröklődik (az első iskolát csak 1930-as években alapították). A dogon eredetmítosz roppant komplex, értelmezi a világegyetemet, a férfi és női szerepek struktúráját, racionalitását, a társadalmi élet szinte minden aspektusát. Az eredetmítosz alapján állítják, hogy ők a Szírisz gyermekei. Hogy miért? Röviden talán így lehet összefoglalni:
A folytatásért kattints ide





 

 
Dogon rituális tánc
Dogon zene