Ember tervez...

Szerző: 
Gyurácz Andrea
magyar

2017. március 17.

Hát nem nyertük meg a vetélkedőt… Bebuktuk a „Mi csinált Rebecca?” kérdéseket. Rebeka a vetélkedő szervezője volt és egyikünk sem ismerte. Egyedül azt találtuk el, hogy nem szereti Donald Trumpot, és hogy egyéként a származása szerin közép-európai askenázi zsidó. Sebaj, úgyis nagyok lettek volna a pólók. Mindenesetre nyilvánvaló lett, hogy Talbiék még soha nem szerepeltek ennyire jól!

A mai nap nem indult jól. Mme Sissoko, az igazgatónő lebetegedett, így veszélybe került a mai családlátogatás-program. Ráadásul péntek is van, így ma mindenki a mecsetbe megy imádkozni kora délután, fél kettőre. A lista az iskolában van, ami amúgy ma is üres, mert ma a hetedikesek vizsgáznak. Átsétálunk Mme Sissokohoz, hogy pénzt adjunk neki orvosra és gyógyszerre. Szegény Habiba nehéz helyzetben van: férje amióta együtt vannak, nem dolgozik, 9 gyereket szült, mégsem lehet a maga ura. Elválni nem tud, hiszen férje családjánál él és a gyerekeket válás esetén itt a férj kapja. Egy iskola igazgatónőjeként kevesebbet keres, mint egy férfi tanár, mégsem reklamálhat. Minden pénzt haza kell adnia, de bizony sokszor nem kerül elegendő étel az asztalra. Tegnap mutatta, hogy 50 CFA-ja van magára, az 25 forint.  Még egy üveg vízre sem elegendő… Titokban pénzt nyomunk a kezébe, hogy menjen el orvoshoz, vizsgáltassa meg magát és vegyen gyógyszert. Kiderül, hogy a cingár kis tanár, aki velünk jött tévedés, mert egyáltalán nem ismeri ki magát a nyomornegyedben, így aztán Habiba két idősebb gyermekét, egyetemista leányát Fatumatát és fiát, egyik támogatottunkat, Tigánt jelöli ki, hogy kísérjenek minket körbe. Sofőrünk Fané is jön, ő is segít majd a tolmácsolásban, mert bizony a szülők 90%-a nem tud franciául, és azok, akik jártak iskolába azoknak is néha gondot okoz a megértés és a beszéd.

Munkánkat az is megkönnyíti, hogy immáron „Madammorrissííí tubabu” néven intézményesültünk a telepen, így aztán ha véletlenül elmegyünk egy ház mellett, ahova egyébként be kellene mennünk, akkor utánunk kiabálják a gyerek nevét, akit kihagytunk, mintegy beinvitálva. Mire beérünk általában már az árnyékban állnak az összes szobából, szomszédoktól odagyűjtött, vékony vascsövekből készített alacsony székek, melyekre az ülő részt vastag műanyag drótokból alakítják ki, és be van készítve az apró fasámli a gyereknek, egy nagyobb vödör meg az anyukának, akik beülnek elénk a „színpadra” és indul a kérdőív alapján a „vallatás.” Közben az egész udvar, az összes gyerek és a szomszédság is ott tolong az eseményen, az anyukák gondtalanul szoptatnak. Van úgy, hogy bármerre nézzünk, mindenhol egy szoptató anyukát látunk. Az interjút a családdal kezdjük, apukával, anyukával, testvérekkel, dolgozik-e, mit dolgozik, járt-e iskolába, tud-e írni, olvasni, hány gyerek jár iskolába, stb. majd felmérjük a lakókörnyezetet, anyagi helyzetet, az étkezési szokásokat, végül pedig a kis lurkó kerül a terítékre.

Kérünk egy füzetet, belenézünk, megnézzük, hogy szépen ír-e, jók-e az osztályzatok, megkérdezzük van-e tankönyve, tolla, ceruzája és több-kevesebb sikerrel megpróbálunk beszélgetni vele.  Van, amelyik feloldódik a végére, van amelyik – főleg, ha figyelmeztetést kap, hogy ha nem tanul jobban kikerül a programból-, megszeppen. Ilyenkor próbáljuk megnyugtatni, hogy még nincs gond, de keményebben kell dolgoznia és javítania kell az eredményén, ami minimum 6/10 az alsósok és 12/20 a felsősök esetén (alsóban a legjobb jegy 10, felsőben 20). Majd a „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdés után körbefotózunk az udvaron, néha a házban is, elkészül a családi fénykép, a gyerekportré – már álmomban is azt mondogatom, hogy „kigajele,” azaz mosolyogj vagy „kagajele,” azaz mosolyogjatok – és az összes kéz megrázása után, kölcsönösen integetve és mosolyogva távozunk.

Ma ismét egy újabb részét járjuk végig a nyomortelepnek. Eddig meg voltunk győződve arról, hogy az árvíz sújtotta volt a legrosszabb, de ma ezt vissza kell vonnunk… Nem is a házakkal van a gond, hanem a környezettel: minden négyzetcentiméteren rohad a szemét, bűzölög egy kanális, birkák rohangálnak az úton, tele van az ürülékükkel minden, és még az én rossz szaglásommal is elviselhetetlen sokszor a bűz.

Ehhez járul, hogy ebédidőben szárított halat főznek, aminek talán még a kanálisénál is penetránsabban büdös szaga van. Úgy tűnik, hogy itt a többség bizony valóban csak egyszer eszik, délben. Szívfacsaró látni, ahogy az anyuka a nagy lavórból nejlonzacskókba meri az eladásra szánt rizses halat, miközben síró gyerekek tartják feléje maszatos apró kezeikkel a műanyag tányérokat, hogy aztán megkapva a napi négy evőkanálnyi adagot, marokkal tömjék magukba az ételt, amikor végre megkapják…

Faszénnel főznek, az udvarban lakó családok általában együtt, nagy, fedeles, bográcsszerű vasedényekben, tökedényben, a kalabash-ban mossák a rizst, nagy famozsárban törik össze a hozzávalókat, a hagymát, az apró, patisszon-szerű tököt, mogyorót, paradicsomot. Hús csak ünnepi alkalommal kerül az asztalra. Gyakran látunk spenótnak kinéző zöld főzeléket is főni. És gyakran megkínálnak a felespohárban felszolgált, bitangerős mali teával is, amit látványosan, méter magasból töltenek ki az apró poharakba.

Miután már a második házban közlik velünk, hogy a mecsetbe ment a család, 6 gyerek után abbahagyjuk a munkát. Visszamegyünk Mme Sissokohoz, aki nem tudott orvoshoz menni, mert mind a kórházban, mind pedig a közeli klinikán éppen sztrájkoltak az orvosok. A sztrájkok gyakoriak, Morris Andi volt gimnazista tanítványai is otthon vannak, mert a gimnáziumi tanárok is éppen sztrájkolnak. Sőt felhívják a figyelmünket, hogy ne menjünk be a városközpontba (mintha tudnánk, hogy merre van), mert ma nagy tüntetések lesznek.  Így aztán jobb híján hazajövünk azzal, hogy Mme Sissoko megígéri, hogy holnap addig megyünk, amíg bírja.

Délután még megnézünk egy tankönyv boltot, összeszedetjük osztályonként a könyveket, összeírjuk, hogy mennyibe kerül egy-egy könyvcsomag. A kilencedikesek összes könyve 16500 CFA, azaz 8.250 Ft. Nem csoda, hogy ilyen árak mellett nincsenek a diákoknak tankönyveik, ezért is lesz talán jó ötlet a „könyvjegyek” árusítása most, hogy szeptemberben befejeződik az iskolaépítés.

Még a helyi varrónővel megbeszéljük, hogy milyen blúzt varrjon nekünk a 2017-es nőnapi anyagból majd dolgozni kezdünk. Maliban minden évben a nemzetközi nőnap alkalmából kihoznak egy új szövetmintát, amelyre fontos szövegeket nyomtatnak, mint például a női egyenjogúságért vagy a női gazdasági autonómiáért való kiállást, és rengeteg nő hord ilyen anyagból készült ruhát. Hát nekünk is lesz egy pólónk belőle -J

Mára ennyi, mert a lodge-ban megint összejött az expat csapat, a motorosok és ENSZ erők, valakinek a szülinapját ünneplik és üvölt a karaoke. Istenem, add, hogy legalább egyikük tudjon már énekelni!!! Nyugodt éjszakának nézünk elébe…

Holnap pedig mi is pihenünk egy kicsit délután: a Hotel Madé medencepartján fogjuk süttetni a hasunkat!